Bemutatkozás

A Homokhátsági Önkormányzati Társulás Fejlesztése

A felgyői és vaskúti telephely és járműflotta bővítése

Kedves Látogató!

Homokhátság 82 önkormányzata 2011-ben döntött úgy, hogy Társulást alapít a hulladékgazdálkodási feladatok ellátása és fejlesztése érdekében. A Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás célja: biztosítani a fejlesztéseket és az eredményes működést lehetővé tevő közös pénzalapot és a közös érdekérvényesítő erőt.

A Társulás megállapodás aláírásának időpontja 2011.augusztus 24. A Társulás pályázati források bevonásával igyekszik kiépíteni, fenntartani és üzemeltetni a homokhátsági regionális szilárd hulladékgazdálkodási rendszert. A Társulásban résztvevő 82 önkormányzatot érintő beruházások és fejlesztések az Európai Unió Kohéziós Alapjának támogatásával valósulnak meg.

A Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási program előkészületei évekre nyúlnak vissza.

A Társulás támogatás segítségével valósítja meg jelenlegi hulladékgazdálkodási rendszerének fejlesztését. Bővül és korszerűsödik a hulladékgyűjtés járműflottája, valamint a felgyői és vaskúti hulladékkezelő létesítmények fejlesztése is megvalósul. A fejlesztést követően a két üzem nagyobb hulladékmennyiség kezelésére lesz alkalmas a jelenleginél jobb hatásfok mellett.

A projekt célja a még hatékonyabb hulladékgazdálkodási rendszer feltételeinek megteremtése, valamint a lakosság körében egyre népszerűbb elkülönített gyűjtés hatására, arányaiban jelentősen megnövekedett, hasznosítható hulladékmennyiség kezelési kapacitásának megteremtése. A területi adottságok és a szállítási távolságok szükségessé teszik az említett 2 telephely fejlesztését. Felgyőn az elkülönítetten gyűjtött hulladék válogatóüzeme, míg Vaskúton a vegyesen gyűjtött hulladék mechanikai-biológiai kezelő létesítménye kerül fejlesztésre annak érdekében, hogy a hulladék hasznosítható része minél nagyobb mennyiségben kerüljön kinyerésre ezáltal a lerakásra kerülő mennyiség jelentősen csökkenjen. A „Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése a Homokhátság területén, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre”, KEHOP-3.2.1-15-2017-00012. azonosítójú projekthez kapcsolódó fejlesztés kivitelezésére a szerződés aláírásra került, a munkálatok összesen nettó 1.922.812.654 forintból valósulnak meg, melyből 1.673.317.713 forint Európai Unió és Magyar Állam nyújtotta támogatás. A projekt megvalósítása során a Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás és a NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. (2023.01.01-től Építési és Közlekedési Minisztérium) konzorciumként dolgozik együtt.

A felgyői és vaskúti telephely és a járműflotta bővítése nélkülözhetetlen az országos célok eléréséhez és a modern hulladékgazdálkodási rendszer jogszabályi előírásokat és lakossági igényeket egyaránt kielégítő üzemeltetéséhez.

A projektről további részletes információkat és a kapcsolódó dokumentumokat megtalálják honlapunkon, kérjük tekintsék meg!

Tegyünk együtt a zöldebb környezetért, gyermekeink jövőjéért!